DÖKE

Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete Komló

Facebook

Hírdetés

Pecsi keksz manufaktura

 

Nyári Kerékpártúra Annafürdőre (06.30.)

Nyári Kerékpártúra Annafürdőre (06.30.)

Megtartottuk idei ötödik ingyenes kerékpártúránkat. A szombati naphoz képest, vasárnap egy hosszabb, a tapasztaltabb túrázóknak jobban kedvező tekerést szerveztünk az érdeklődőknek.

annafurdo0630 1

Összesen 11 fő döntött úgy, hogy együtt teker át a Tolna megyei Annafürdőre, ahol egy csodás erdei faiskola várta, hogy bejárja a komlói, hosszúhetényi és pécsi kerékpárosokból álló csapat.

A táv ezúttal hosszabb volt a megszokottnál és szintben is eltért a szokásostól, de ez túrázóinkat nem szomorította el. Csodás búza, kukorica és napraforgó táblákon át vezetett az útjuk, több erdei, fás szakasszal is, mely különösen jól jött a nagy melegben. Az útvonal Szászvárig az egregyi völgyben vezetett, onnan a társaság egy rövidebb pihenőt követően Tófű irányába indult tovább, hogy aztán meg se álljanak Lengyelig, majd Annafürdig, mely igaziból Lengyel része.

A túrázók Annafürdőn a fák ölelésében és a tó gyönyörű látványában eltöltöttek több, mint 1 órát feltöltődve, megpihenve.

annafurdo0630 2

A csapat Mágocs irányába indult haza. Előbb Mekényes, majd Nagyhajmás következhetett. Mágocson egy frissítő pihenés következett friss vízzel és szendvicsekkel.

Miután mindenki felfrissült és új erőre kapott, a bringások elindultak Alsómocsolád irányába, hogy az erdei úton át aztán kijuthassanak Kisvaszar előtt. A fák alatt kellemes árnyék támogatta túrázóinkat útjukban. A Kisvaszar előtt található emelkedő mindig kihívás, pláne ha az a túra végén van. Ennek megfelelően a társaság nem is siette el, hogy maradjon mindenkiben erő a hazajutáshoz. A dombtetőn aztán már következhetett is a leejtő, ami levitte már a résztvevőket Mecsekjánosiba. Innen aztán már hamar visszaértek az Eszperantó térre.

Hosszú túra volt, de a csapat szép emlékekkel térhettek haza a csodás Annafürdőről. Több, mint 90km-t tettek meg és a szintkülönbség is bőven 1000m felett volt. De a hangulat végig szuper volt.

Sok szeretettel várunk Mindenkit a következő ingyenes kerékpártúráinkon is!  

Képek

Keresés nálunk

Következő programjaink

Nincsenek események

Külsős programok

Nincsenek események

Kapcsolat

facebook Facebook
email info@doke.hu
telephone 06 20 777 4006
boritek 7300 Komló, 48-as tér 1