Autómentes Nap 2019 (09.20.)
Autómentes Nap 2019 (09.20.)
2019.09.20-án egyesületünk közreműködésével került megrendezésre a 2019-es komlói autómentes nap. A péntek délutáni rendezvényre rengeteg diák és család látogatott el az Eszperantó térre.
Az ingyenes rendezvényre nagyon nagy volt az érdeklődés, több százan látogattak el a Sportcsarnokhoz Péntek délután. Színes programokkal vártunk minden érdeklődőt a Sportcsarnokkal közös rendezvényre. A résztvevők összesen 10 állomáson próbálhatták ki magukat. Voltak kosaras feladatok, voltak kapura rúgós játékok és volt séta is. A sok program között szerepeltek ügyességi feladatok kerékpárral, rollerrel és gokarttal, de volt egy egészen egyedi ugróiskola is. Az egyes pontokon azonban volt ahol nem csak az ügyesség számított, hiszen a gyerekeknek totókat kellett kitölteniük, rendőrségi óriás puzzlet kellett összerakniuk, valamint megismerhettek egy igazi tűzoltóautót is kívül-belül. A 10 állomás mindegyik pecsétet kaptak az azt teljesítők, amit egy a regisztrációkor kapott kék kis lapra kellett gyűjteniük. Egy-egy telipecsételt papír után jöhetett az izgalom: ezek ugyanis tombolává alakultak, amikkel a közel félóránként nyereményjátékok során lehetett értékesebbnél értékesebb ajándékokat nyerni.
A sok-sok állomás mellett olyan kísérő programokkal vártuk a résztvevőket, mint a lovaskocsizás, a kangoo bemutató vagy az ugrálóvárazás. A lovaskocsin Laci bácsi várta a kicsiket Fannival és Bájossal. A rendezvény során Szinyákovics Béla is tiszteletét tette, valamint osztotta meg túrakerékpáros élményeit, melyeket szerte Európában és Afrikában szerzett mindvégig kerékpáron.
Köszönjük Mindenkinek a részvételt, sok szeretettel várunk Titeket következő programjainkon is!
A rendezvényen készültek képek elérhetőek ITT.