DÖKE

Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete Komló

Facebook

Hírdetés

Pecsi keksz manufaktura

 

Archívum 2017

 

Több mint 30 alkalommal állhatott fel a dobogóra a DÖKE legeredményesebb futónője 2017-ben (12.12)

Hakszer Erika 2017-ben is rengeteget edzett, s a felkészülésnek meg is lett az eredménye: korosztályában szinte mindig a legjobb volt, abszolút értékelésben pedig csak egy-két alkalommal csúszott le a dobogóról. Bővebben

HE8

A Szektorlabda Tízek Bajnokságán 2. helyet szerzett Szendrey Tibor (12.03)

A hagyományoknak megfelelően az év utolsó versenyére Budapesten, a Csokonai Művelődési Központban került sor. A Testvériség csapatának rendezésében a Tízek Bajnoksága és a Palota Kupa szép serlegei várták a versenyzőket. Bővebben
Tizek2017 2

Rekordlétszám a Négy Évszak Futás Téli Fordulóján (12.03)

Bár az időjárás igazán téliesre sikerült, 117-en így is a futás mellett döntöttek december első vasárnapján a KBSK-pályán. Bővebben

24294294 1781618681872586 2543734624988134085 n

Emblémázott póló lesz a "Négy Évszakos" jutalom (11.19)

Kérünk mindenkit, aki a tavaszi, nyári és őszi fordulón már részt vett, a téli fordulón (12.03) pedig tervezi a részvételt, hogy válasszon pólóméretet! Bővebben

userimage

Szektorlabda DÖKE Kupa: 1. Szendrey Tibor, 2. Fülöp Elemér (11.19)

35 fő szállt harcba az idei DÖKE Kupáért, a kiélezett versenyben „házi döntő” alakult ki, ahol Szendrey Tibor legyőzte Fölöp Elemért! Bővebben

DOKE Kupa2017 2

Szektorlabda NB I.: 80 ponttal, bajnokveréssel lett ezüstérmes a DÖKE Komló (11.18)

Hazai pályán, magabiztosan végzett a 2. helyen a DÖKE Komló. A baranyai gombozók ezzel sorozatban 10. éve a dobogón végeztek a csapatbajnokságban. Bővebben

Szektorlabda 2017

Szektorlabda NB II.: Óriási küzdelemben bronzérmes a DÖKE Komló II. (10.07-10.08.)

Elképesztő izgalmak közepette, tavaszi teljesítményét túlszárnyalva, az utolsó mérkőzésen szerezte meg a bronzérmet az NB II-ben a DÖKE Komló II. csapata. Bővebben

Bronzermes szektorlabda2017

Két komlói bronz a szegedi Hédl Ferenc Emlékversenyen (09.24)

Szendrey a főversenyben, Trecskó a II. osztályban léphetett a dobogó legalsó fokára. Bővebben

Hedl2017

Szektorlabda NB I.: Őrzi ezüstérmes pozícióját a DÖKE Komló (09.23)

Nem sikerült szintet lépni, az első két fordulóban megszerezett 20-20 ponthoz a DÖKE Komló most 18-at szerzett – 10 pont a hátrány a címvédő Testvériséggel szemben, 7 pont az előny a Józsefváros előtt. Bővebben

Szektorlabda 2017

Esőmentes időben futottak a Négy Évszak Futás őszi fordulóján (09.23.)

Bár eső nem, a szél viszont annál inkább nehezítette a KBSK-pályára ellátogató 137 futó dolgát a Négy Évszak futás idei 3. fordulóján. Bővebben

DSC03724

41 fő látogatott el a DÖKE Jó szerencsét! kerékpártúrájára (09.02.)

A Komlói Napok kísérőprogramjaként megrendezett túra 25 és 50 km-es távján 11-en, 75 km-es távján 6-an, 100 km-es távján pedig 13-an tekertek. Bővebben

21363353 10212308777748512 1358968076 o

Nyáron sem pihentek futóink (08.26)

A sok-sok edzésnek meglett az eredménye, kiváló eredményeket értek el futóink a nyáron (is). Bővebben

hakszereras

Két komlói aranyérem a szegedi Fesztivál Kupán (07.15-07.16)

Fülöp Elemér nyerte a főversenyt, Major István pedig a II. osztályban végzett az élen. Bővebben

FesztivalKupa2017

Szép létszám a Négy Évszak Futás nyári fordulóján (06.11)

A négy fordulóból álló versenysorozat 2. futamára összesen 151 futó látogatott el a KBSK-pályára. Bővebben

Nyar 2017 2

Bronzérmes lett Szendrey Tibor a szektorlabda OB-n (05.13-05.14)

Az idei Egyéni OB-n a rekordbajnok Szendrey Tibor volt az ügyeletes komlói éremszállító. Fülöp 4. helyen fejezte be a 10-es döntőt, ahol azért voltak meglepetések. Bővebben

Szendrey2017

Lánycsóki futás (05.13)

Szarvas-Fekete Lilla gyermekeivel Lánycsókra is ellátogatott egy családi futórendezvényre. Bővebben

Lanycsok 2017

184 fő futott a 2017 másodperces futáson (05.07)

Összesen 184 fő sorakozott fel a komlói sportcsarnok előtt május 7-én 15 órakor, hogy a 33 percig és 37 másodpercig tartó futáson részt vegyen. Bővebben

2017mp 1

Elmarad a május 6-i kerékpártúra

Technikai okok miatt a május 6-ra tervezett DÖKE Nyár Csalogató Kerékpártúra elmarad.
p42209 1280 1280

Két DÖKE-tag vett részt a Palkonyai Dűlőfutáson (04.29)

Szarvas-Fekete Lilla és Kerekes Bukta a 9,9 km hosszú, 239 méteres szintkülönbségű távot teljesítette. Bővebben

Dulofutas2017

 

NB II. 1. forduló: Remek játékkal 3. a DÖKE Komló II. (04.22-04.23)

Megerősödött második csapatunk felvette a kesztyűt a riválisok ellen és kisebb meglepetést okozva a dobogó alsó fokára kapaszkodott fel. Bővebben

Szektorlabda 2017

Rekordlétszámmal rajtolt a Négy Évszak Futás (04.09)

A DÖKE négy fordulóból álló futóverseny-sorozatának tavaszi fordulójára 205 fő látogatott el, megdöntve ezzel minden korábbi Négy Évszak Futás létszámát! Bővebben

Tavasz 1

Fülöp Elemér nyerte a Budapest Bajnokságot (04.02)

Fülöp nyerte a Budapest Bajnokságot, Major a II. osztályban bronzérmes lett. Bővebben

BudapestBajnoksag2017

 

NB I.: Újabb 20 ponttal már 2. helyen a DÖKE Komló szektorlabda csapata (04.01)

A DÖKE Komló szerzett pontok tekintetében megismételte első fordulóbeli teljesítményét, és egyet előre lépve 2. helyről várhatja az őszi fordulókat. Bővebben

szektorlabda

Szektorlabda páros OB: Fülöp–Trischler ezüstérme válogatott kerettagságot ért (02.26)

A 2015-ös Páros OB győztese most alul maradt a döntőben, viszont a 2. hellyel bejutottak a válogatott keretbe, az őszi EB-re. Bővebben
Szektorlabda paros OB 2017

Szektorlabda NB I.: 20 ponttal 3. helyen a DÖKE Komló (02.25)

Az idei bajnoki nyitányon azonnal ellépett a Tesi-Szeged-Komló trió a mezőnytől, mintegy megerősítve az előzetes esélylatolgatásokat. Bővebben
NBI 2017

Elkészült a DÖKE 2017. évi programnaptára (01.05.)

10 sportrendezvényre várjuk szeretettel a sportolni vágyókat! Bővebben

2017

 

 

 

Keresés nálunk

Következő programjaink

Nincsenek események

Külsős programok

Nincsenek események

Kapcsolat

facebook Facebook
email info@doke.hu
telephone 06 20 777 4006
boritek 7300 Komló, 48-as tér 1