DÖKE

Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete Komló

Facebook

Hírdetés

Pecsi keksz manufaktura

 

Két komlói bronz a szegedi Hédl Ferenc Emlékversenyen (09.24)

Szendrey a főversenyben, Trecskó a II. osztályban léphetett a dobogó legalsó fokára.

Hedl2017Gyozsán Zoltán beszámolója:

Az NB I-es csapatbajnokit követően a Hédl Ferenc Emlékversenyen egyéniben állt asztalhoz az élmezőny nagy része. A DÖKE Komlót az előző játéknapon szereplő csapatunk mind a hat játékosa képviselte.

A csoportmérkőzéses első szakaszból egyből a legjobb 16 közötti egyenes kiesés szakaszba, valamint, mint némi félreértés után kiderült, a 17-32 közötti, szintén kiesés, úgynevezett vigaszágon játszhattak tovább a játékosok. A csoportküzdelmek – mely néhány helyen azért hozott meglepetéseket is – után a legjobb 16 közé 4-en is bekerültek a komlói játékosok közül. Szendrey hibátlan mérleggel, Trecskó és Balla veretlenül, valamint Fülöp az élen végezve jutott be a legjobbak közé. Itt az első fordulóban Balla kiesett, a későbbi hazai győztes Kiss István ellen. Róla hallunk még… A legjobb 8 között tehát még ott volt 3 DÖKÉ-s! Ez eddig jó. A bombaformában játszó, imént említett szegedi Kiss István előbb Elemért győzte le ritkán látható arányban, majd az elődöntőben Szendrey-t óriási csatában 3-2 arányban múlta felül. Kiss végül a győzelmet csapattársa, az élete játékát nyújtó Olajos ellenében szerezte meg egy 2-2 utáni szétlövésben. Szendrey Tibor a bronzmérkőzésen érvényesítette a papírformát és megszerezte a bronzérmet a Mészáros elleni 2-0-lal. A helyosztókon a főversenyben Fülöp az 5., Trecskó a 6. helyre futott be. Trecskó János számára ez a helyezés egyben a II. osztályú mezőny 3. helyét jelentette. Gratulálunk az érmekhez! Az alsó ágon vigasztalódás Takácsnak sikerült a legjobban, ott a döntőig jutott, de ez összességében középmezőnyt jelentett a 18. hellyel.

Színvonalas, izgalmas, meglepetésekkel teli verseny volt ez, két komlói éremmel.  Visszatekintve az utóbbi néhány év egyéni versenyeire, megállapítható, hogy már nem lehet meglepődni azokon a helyezéseken, amiket korábban így határoztunk meg. Mára már rendszeressé vált, hogy egy 8-10 I. osztályú versenyzőt felvonultató mezőnyben egy II. osztályú versenyző dobogón végez, illetve több II. osztályú játékos bejut a 8 közé. Sőt előfordult már, hogy  III. osztályú gombozó is bejutott a legjobbak közé. Most a szegedi Olajos Csaba szállította az aktuális, előre nem várt eredményt. Én már kíváncsian várom, hogy mi lesz a novemberi komlói DÖKE Kupán, talán egy komlói fog egy előzetesen kevésbé várt sikert elérni? Előtte azonban október első hétvégéjén az NB II-es csapatunk igyekszik megőrizni igen előkelő dobogós helyét, majd a hónap végén EB, 4 komlói résztvevővel!

Eredmények

 

Keresés nálunk

Következő programjaink

Nincsenek események

Külsős programok

Nincsenek események

Kapcsolat

facebook Facebook
email info@doke.hu
telephone 06 20 777 4006
boritek 7300 Komló, 48-as tér 1