DÖKE

Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete Komló

Facebook

Hírdetés

Pecsi keksz manufaktura

 

Vas Megye Bajnoka: Szendrey Tibor, II. osztályban ezüstérmes: Trecskó János (04.15.) 

Rövidre fogták éremszünetüket a komlói gombozók, két trófeát is elhoztak a Vas Megyei Bajnokságról.

Szektorlabda2018 2

Gyozsán Zoltán beszámolója:

Adott volt a helyzet, mint minden NB I-es csapatbajnoki játéknap után, most is egyéni versenyre került sor Vas Megyei Bajnokság néven. Az előző napon NB I-ben játszó kvintett mellé csatlakozott Kelemen Zoltán és Steller József, így 7 komlói játékos állt az asztalok mellé.

Az 51 fős mezőny egy 11 fordulós svájci rendszerű lebonyolítással döntötte el a helyezések sorsát. Ugyan a teljes mezőny egymás ellen játszott, de a végén minden osztályban jutalmat kaptak a dobogós helyezettek. A III. osztályúak mezőnyében Kelemen és Steller idei első versenyén vett részt. Zoli 9 ponttal itt a középmezőny elején végzett, míg Steller a 12 pontos győztes mögött 11 ponttal végzett 3 másik versenyzővel együtt. A Buchholz pont számításból Józsi most a legrosszabbul jött ki, így 5. helyen végzett.

A legnagyobb létszámú II. osztályú mezőnyben nagyon szoros volt a végeredmény. Kisebb meglepetést keltett a szegedi Papp-Takács győzelme (14 pont), mögötte 6-an végeztek 13 ponttal. A Buchholz összevetésben Trecskó János bizonyult a legjobbnak, így megszerezte a 2. helyet. Jani megkoronázta ezzel egész hétvégi szereplését, hiszen előző nap csapatunk legjobbja volt – és végre komlói színekben megszerezte első egyéni serlegét! Gratulálunk neki! Takács 12, Major 11 pontot gyűjtött, nekik is kevés hiányzott egy előkelőbb helyezéshez.

A fő versenyt hallatlan izgalmak után, szintén jobb Buchholz értékkel, 18 pontot szerezve a komlói Szendrey Tibor nyerte. Tibor elmondása szerint játszott már jobban is versenyeken, de akkor nem nyert, most inkább az eredmények jöttek, aminek jutalma az aranyérem lett! Soha rosszabb versenyt. Fülöp Elemér nem tudta állandósítani a jobbik formáját, így 15 pontjával a 6. helyre futott most be.

Fő verseny:
1. Szendrey Tibor DÖKE Komló
2. Horváth Imre Józsefváros
3. Szatmári Tamás Testvériség
…..
6. Fülöp Elemér DÖKE Komló

2. osztály
1. Papp-Takács Sándor Szeged
2. Trecskó János DÖKE Komló
3. Mészáros György Újkori Táltosok

Igazán sikeres hétvége volt ez a komlói gombozók számára. A jó NB I-es szereplést követően Szendrey győzelme és Trecskó ezüstérme emlékezetessé tette ezeket a játéknapokat. Egyéniben folytatás május közepén az OB-n.

Eredmények

Keresés nálunk

Következő programjaink

Nincsenek események

Külsős programok

Nincsenek események

Kapcsolat

facebook Facebook
email info@doke.hu
telephone 06 20 777 4006
boritek 7300 Komló, 48-as tér 1