DÖKE

Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete Komló

Facebook

Hírdetés

Pecsi keksz manufaktura

 

143 nevezőt a hideg idő sem riasztott el a Négy Évszak Futás téli fordulójától (12.01.)

Hideg, fagyos, igazi télies idő fogadta a KBSK-ra kilátogató futókat december 1-jén. A komlói futók azonban évről-évre bizonyítják, hogy nekik meg se kottyannak az időjárás viszontagságai.

Negy Evszak Tel 2019

Az éjszaka lefagyott salak hamar fellazult a futók lépteinek nyomán. A pályán azonban a sár ellenére is lelkesen köröztek kicsi és nagyok egyaránt.

A legnépszerűbb futam ezúttal a Minimaraton volt. A kétezer méteres versenyen 37-en vettek részt. A Törp-Maratonon 33 gyermek rótta a köröket, míg a Maratonkán 27. A Félmaraton kategóriájában 25 fő vett részt, míg a legkisebb mezőny a Manó-maratoné volt, ahol 19 gyerek indult.

Mint mindig, most is nemenként, korcsoportonként osztottuk ki a díjakat, továbbá befutóérmet adtunk a gyerekfutamok (Manó-maraton, Törp-maraton, Maratonka) célba érkezőinek. Így ezúttal is sok érem lelt új gazdára.

Nevezni és melegedni az egyes versenyek között a KBSK főépületében lehetett.

A 2019-es Négy Évszak Futás eredményei megtekinthetőek IDE kattintva

A téli fordulón készült képek megnézhetőek a Facebook oldalunkon.

Köszönjük Mindenkinek az egész éves aktív, fáradhatatlan részvételt. Találkozunk december 19-én 18:00-kor a Német Klubban év végi díjátadónkon.

Keresés nálunk

Következő programjaink

Nincsenek események

Külsős programok

Nincsenek események

Kapcsolat

facebook Facebook
email info@doke.hu
telephone 06 20 777 4006
boritek 7300 Komló, 48-as tér 1