DÖKE

Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete Komló

Facebook

Hírdetés

Pecsi keksz manufaktura

 

10 fő vett részt Nyárzáró Kerékpártúránkon (08.20.)

Változatos kerékpártúrával vártuk az érdeklődőket a nyár hosszú hétvégéjén. A gyönyörű Óbánya volt túrázóink célpontja, emellett pedig részt vettek egy bringás felvonuláson is Hosszúhetényben, ahol még frissítő kalácsot és kakaót is kaptak.

obanya1 0820

Augusztus 20-án összesen 10 fő indult el a komlói Eszperantó térről Zobákpuszta irányába Hosszúheténynek. A csapatot erősítették komlóiak, pécsiek, sőt egy fő egyenesen Szigetvárról jött át Komlóra a túra kedvéért. Két fő útközben csatlakozott hozzájuk. A faluban rendezték meg a Skoda Cycling Challange aktuális futamát, melyen a szervezők ezúttal egy kis felvonulást is tartottak a kerékpározás szerelmeseinek. A részvétel díjtalan volt és a vonulóknak egy kb. 6km-es falukört kellett megtenniük az elkerülőn át. Az eseményt polgárőri felvezetés és zárás kísérte. A felvonulás rajtja 10:15-kor volt és a népes mezőny minden tagja kapott az édes finomságokból.

Az óbányai túra 10:55-kor vette kezdetét, pontosan az országútisok versenye előtt 5 perccel. A 6 főre csökkent létszámú csapat ezúttal is külön rajtban részesült a szervezők által, miután elindultak a régi hatos út irányába. Sajnos egy túrázónk számára nem folytatódott jól a napi kaland, hiszen a kerékpárja váratlanul elkezdte megadni magát. A lelkes és segítőkész társak ugyan mindent megtettek érte, azonban ennek ellenére sem tudta folytatni útját csapattársuk. A letört bringás végül autóval tért vissza Komlóra.

Öt fő érkezett meg Óbányára. A szuper kiscsapat előbb Pécsváradra ért el, majd Mecseknádasdra, aztán Óbánya következett ahol jöhetett a friss és finom rántott pisztráng.

obanya3 0820

A lakoma és a pihenés után túrázóink hazafele vették az irányt. Pécsváradon még egy finom fagyival rákészültek az utolsó szakaszokra. A pécsiek közül a társaság egyik tagja Hoszzúheténynél hazafele vette az irányt, míg a többiek Komlóra indultak tovább.

A szupercsapat megfáradtan ugyan, de remek emlékekkel tért végül haza,

Köszönjük a Zengő Sportegyesületnek a támogatást, illetve Mindenkinek a részvételt.

Sok szeretettel várunk Mindenkit a következő túráinkon is!

Képek

Keresés nálunk

Következő programjaink

Nincsenek események

Külsős programok

Nincsenek események

Kapcsolat

facebook Facebook
email info@doke.hu
telephone 06 20 777 4006
boritek 7300 Komló, 48-as tér 1