DÖKE

Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete Komló

Facebook

Hírdetés

Pecsi keksz manufaktura

 

Megrendezésre került a 2019-es Nyári Bringás Tábor (06.08-10.)

Hosszú évek után 2019-ben újra kerékpáros tábort szervezett egyesületünk. Pünkösd hétvégén összesen 13 fő indult el Siófokra, 10 kerékpárossal és 3 fő kísérővel, összesen 2 autóban.

tabor koroshegy2019

Már a hosszú hétvége péntek estéjén találkoztak túrázóink, hogy együtt pakoljanak be a kísérő autókba a szombat kora reggeli indulás előtt. Másnap éppen, hogy csak 6:00-át ütött az óra mikor a csapat elindult. Utuk során érintették Kisvaszart, Vásárosdombót, Dombóvárt majd Igalon tettek egy hosszabb pihenőt. Egyik társuk vendégelte meg őket a nyaralójukban: friss szendvicsekkel, üdítőkkel és kávéval. A közel másfél órás pihenőt követően a társaság célba vette a kőröshegyi völgyhidat, ahol csodás képek készültek csoportképek közepette. Onnan már közel volt a Balaton: a magyar tenger partját Szántódnál érték el. Nagy felüdülésnek számított 100km tekerés után meglátni a tavat. A cél ugyan még több, mint 20km-re volt, de az utolsó szakasz már gyorsan elreppent. Táborozóink hamar a siófoki szálláson találták magukat.

A délután során vándoraink elfoglalták szállásaikat, kipakoltak, lepihentek. Az este közös főzésre, közös vacsorára került sor, melyhez pár fáradhatatlan kerékpáros már szinte a leérkezést követően autóba szállt, hogy minden hozzávaló meglegyen a nagy lakomához. Az este igazi táboros hangulatban telt el, majd a csapat nyugovóra tért.

tabor siofok2019

A tábor másnapján jöhetett a következő állomás: Tihany. Itt volt aki Szántódról áthajózott, volt aki körbe tekert és csak aztán érkezett vissza komppal. Bár külön utakon jártak, mégis szép emlékekkel, csodás tájakkal gazdagodtak a túrázók. Többek között megnézték milyen a kilátás a balatonvilágosi magaspartról, vagy a Tihanyi Apátságtól. A délután ezúttal is a pihenésről szólt a szálláson. Illetve a strandolásról. Az első naphoz képest ekkor volt ugyanis a legalkalmasabb a lenn töltött idő alatt a fürdésre a Balaton vize. A korábbi nagy hullámok addigra eltűntek, és egészen sötétedésig lehetett élvezni a tó kellemes vizét.

Harmadnap jöhetett a hazaút, ezúttal Iregszemcse irányába. Túrázóink ugyan megfogyatkoztak (2 fő kocsival tért haza), de a kerékpározás iránti lelkesedés nem. A rövidebb hazautat nagyobb forgalom kísérte, de bringásaink így is szerencsésen hazaértek.

Köszönjük szépen Mindenkinek a részvételt!

Képek

Keresés nálunk

Következő programjaink

Nincsenek események

Külsős programok

Nincsenek események

Kapcsolat

facebook Facebook
email info@doke.hu
telephone 06 20 777 4006
boritek 7300 Komló, 48-as tér 1