DÖKE

Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete Komló

Facebook

Hírdetés

Pecsi keksz manufaktura

 

Véget ért a komlói bringás szezon: 16 fő túrázott együtt az év utolsó kerékpártúráján 2019-ben (11.24.)

2019.11.24-én rendeztük meg az év utolsó kerékpártúráját. A hideg idő ellenére is 16 fő tekert át együtt a kövestetői emelkedőn.

Puspokszentlaszlo1124

Hagyományt teremtve, a tavalyihoz hasonlóan, idén is Püspökszentlászlóra vezetett utunk. A 30km-es táv során érintettük Zobákpusztát, Kövestetőt, Hosszúhetényt. A püspökszentlászlói pihenő során túrázóink szusszantak egyet, kibeszélték a távot. A túra fénypontja ezúttal a hetényi sütizés volt: A Hosszú Kávé a kedvünkért kinyitott és finom süteményekkel, kávékkal és hamburgerekkel vártak minket. Közel egyórás felmelegedés, pihenés, jó hangulatú beszélgetés és evés-ivás következett.

A hazaút során Kövestetőig még együtt maradt a társaság. Innen aztán ki a Hármashegyre, ki Pécsre, ki pedig Bétán át indult haza. A megmaradt legénység együtt gurult le az Eszperantó térre.

A könnyes búcsú után szét széledt a társaság és mindenki a maga útján elindult haza.

Nagyszerű időjárásban volt részünk. Reggel ugyan még hideg levegőben vettünk rajtot, ám a folyamatos napsütés a végére adott némi meleget, és a szabad ég alatt már közel 10°C-ra melegedett fel a levegő.

 

Összesen 15 túrát szerveztünk idén a Komló és környékén élők számára. Rengetegen tartottak velünk az év során: volt aki Kaposvárról, volt aki Szigetvárról és Pécsről látogatott el a kedvünkért, de sokan túráztak velünk a szomszédos kistelepülésekről is, így például Hosszúhetényből.

A társaság folyamatosan formálódott az év során, és szinte kivétel nélkül, minden barangolás alkalmával ismertünk meg új arcokat és minden túrán volt közöttünk gyerek is, de képviselte magát az idősebb, nyugdíjas korosztály is. Ha valami nem változott akkor az a hangulat: a változatos társaság együtt nagyszerű csapatot alkotott minden egyes alkalommal!

A rengeteg ingyenes túra mellé idén is nyújtottunk extra élményeket. A többihez képest összetettebb, tartalmasabb túrákat. Így a 13 ingyenes, vezetett túránk mellett idén sem maradhatott el a Jó Szerencsét! Kerékpártúra sem, ahol 4 táv közül választhattak a nevezők: 25, 50, 75 és 100km-en lehetett indulni. A már hagyományosan a Komlói Napok betétprogramjaként szereplő teljesítménytúrán összesen 39-en vettek részt. Továbbá idén hosszú évek után először, ismét tábort szervezett egyesületünk. A háromnapos siófoki túrán 13 fő vett részt.

Mindenkinek köszönjük szépen az egész éves lelkes, fáradhatatlan részvételt. Találkozunk 2020-ban!

Az évzáró túránk képei megtekinthetőek IDE kattintva.

Keresés nálunk

Következő programjaink

Nincsenek események

Külsős programok

Nincsenek események

Kapcsolat

facebook Facebook
email info@doke.hu
telephone 06 20 777 4006
boritek 7300 Komló, 48-as tér 1