DÖKE

Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete Komló

Facebook

Hírdetés

Pecsi keksz manufaktura

 

Szektorlabda NB I.: 17 ponttal 4. helyen nyitott a DÖKE Komló (02.24)

Az idei bajnoki kezdet helyezésben kissé elmarad a korábbi években megszokottól – 4. hely –, azonban a négytagú élbolynak tagja a DÖKE Komló, mindössze 5 pont a hátrány a meglepetésre éllovas Józsefváros ellenében.

Gyozsán Zoltán beszámolója:

Azt éppen nem lehet mondani, hogy jó előjelek voltak az idei szezonkezdet előtt. Szendrey betegen vállalta a játékot, Trecskó pedig magánéleti problémák miatt nem volt 100%-os állapotban. A keretben még Fülöp, Takács és Major volt ott, ők igyekeztek minél több pontot gyűjteni a budapesti 1. fordulóban.

A fentiek ellenére jól sikerült a kezdés, 2 győzelemmel kezdett be a Komló, a Marosvásárhely és az újonc Vasi GE ellen. A pihenő után megtört ez a lendület, két döntetlen (Újkori Táltosok, Mundiál) következett, tiszteletben tartva ellenfeleinket, ezek a mérkőzések a bőven hozható kategóriába tartoztak. Sajnos nem volt megállás a leejtőn, a másik újonc, a Szeged II. meglepetésre legyőzte a tavalyi ezüstérmes DÖKE Komlót. Így hamar tova szállt az előző fordulóbéli öröm, mivel akkor a nagy rivális Testvériséget intézte el a Tisza-parti fakó. Volt meglepetés bőven ebben a fordulóban. A következő pihenő után magukra találtak a baranyai gombozók, győzelem a Szeged I, és Józsefváros ellen, majd egy vereség a Testvériség ellen. Meglepetésre a forduló 9 mérkőzését követően a Józsefváros ugrott a tabella élére, mintegy megtörve az évek óta tartó Testvériség-Komló hegemóniát.
   
 Az NB I. élcsoportjának állása:

1. Józsefváros  22 pont
2. Testvériség   21 pont
3. Szeged I.   18 pont
4. DÖKE Komló  17 pont
5. Szeged II .  12 pont


Az értékelésnél fontos, hogy nem lépett el senki sem jelentős pontelőnnyel, 20-22 pontot egy fordulóban a most vezető kvartett bármelyik tagja tud szerezni – így a Komló is. Ehhez újfent az kell, mindenki 50% felett szerezzen pontot, ez most nem sikerült. Csapatunk legjobbja a betegsége ellenére is Szendrey volt, 89%-os teljesítménye a teljes mezőnyben is egyedülálló. Fülöp és Takács is jól teljesített, Major és Trecskó szerzett pontok tekintetében pedig kissé elmaradt a várttól. A következő 3 fordulóban lehet még javítani, különösen a mezőny hátsó traktusába tartozó vetélytársak elleni pontvesztésektől kell mentesíteni a szereplésünket. Folytatás az NB I-ben új helyszínen, először fog Szombathelyre, az abszolút újonc Vasi GE otthonába látogatni a gombfoci I. osztály mezőnye. 

 

Eredmények

Keresés nálunk

Következő programjaink

Nincsenek események

Külsős programok

Nincsenek események

Kapcsolat

facebook Facebook
email info@doke.hu
telephone 06 20 777 4006
boritek 7300 Komló, 48-as tér 1