DÖKE

Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete Komló

Facebook

Hírdetés

Pecsi keksz manufaktura

 

39 fő túrázott együtt az év második kerékpártúráján (04.19.)

2019.04.19-én rendeztük meg ez évi második ingyenes kerékpártúránkat, melyre ezúttal is rekordlétszámú érdeklődő érkezett.

dombay

Reggel 8:45-től kezdett el gyülekezni a társaság, és hamar látszódott, hogy egy népes tábor fog útra kelni a Mecsek dombjai közé. Összesen 31 fő vágott neki az útnak, akikhez még csatlakoztak társak Gesztenyésben, majd Hosszúhetényben. A szomszédos falut követően már 39 fő rótta az utakat.

Az elképesztő létszámot fantasztikus hangulat kísérte. Mint korábban, erre most sem lehetett panasz.

Hetény után hamar a Dombay-tónál találta magát a csapat, ahol ettek, ittak és rápihentek a következő szakaszra, mely az erdőben erdészeti utakon vezetett Magyaregregy irányába. Ott vándoraink ismét pihenőre adták a fejüket, némi sütemény és sör elfogyasztása közepette.

Természetesen nem maradhattak el a sztorizások, a poénkodások és az idei bringás tervek kivesézései sem.

A társaság igencsak sokoldalú volt. Volt, aki országúti kerékpárral érkezett, volt aki montival és volt aki trekkinggel. Sőt! Ezúttal 2 társunk elektromos kerékpárral jött túrázni, akik szívesen adták oda a többieknek a pihenők során, hogy kipróbálhassák milyen is egy e-bike.

Minden összeállt: az időjárás, a társaság, a hangulat. Minden stimmelt.

Haza utunkat az egregyi völgyben tettük meg a főút vonalán, azonban volt, aki már korábban kiszállt, és az erdőből Zobákpusztának indult ki, pár montis a Mecsek erdejét választotta, hogy izgalmasabb körülmények között juthasson haza, de volt olyan is, aki csak a tóig tartott velünk.

Rengeteg élménnyel, sok új ismertséggel és fantasztikus emlékekkel zárhattuk a mai napot.

 

Képek

 

A következő ingyenes kerékpártúránk Május 19-én lesz, ahova ezúttal is sok szeretettel várunk Mindenkit!

Keresés nálunk

Következő programjaink

Nincsenek események

Külsős programok

Nincsenek események

Kapcsolat

facebook Facebook
email info@doke.hu
telephone 06 20 777 4006
boritek 7300 Komló, 48-as tér 1