DÖKE

Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete Komló

Facebook

Hírdetés

Pecsi keksz manufaktura

 

Komlói Szektorlabda: évértékelés – NB II – Ballát és Kelement köszöntöttük

Sűrű évet tudhatnak maguk mögött gombfocisaink, akik idén  többször mérettették meg  magukat csapatként, mint egyénileg. Az évet pedig egy örömgombfocival zárta a szakosztály, két társuk 70. születésnapja alkalmából.

gombfoci1

Gyozsán Zoltán beszámolója:

Egyéniben a korábbinál kevesebb versenyen vettek részt játékosaink idén. Ezen szereplésekből kiemelkedett a tavasz folyamán Fülöp Elemér, aki többek között OB ezüstjének köszönhetően is kivívta a magyar válogatottban való szereplés jogát. Fülöp egy csapat vb címmel öregbítette a komlói gombozás hírnevét a lisszaboni vb-n; egyéniben 6. helyezett lett, amit ő is várakozáson aluliként értékelt. További versenyeken különböző osztályokban szinte minden versenyen került komlói gombozó nyakába érem. Az egyéni ranglistát továbbra is Szendrey vezeti, Fülöp is őrzi 3. helyét.
Az idei évben reménykeltően kezdtük az NB I-es szerepést. Két kör után a Tesi „lőtávon” belül volt, ezt sajnos egy szegedi betlivel nagyon elrontottuk. Hullámzónak ítélhetjük meg a teljesítményt, de a vége igazán remek lett, hazai pályán kiemelkedő játékkal a 2. helyre kapaszkodtunk fel – emlékezetes hajrá volt ez! Sorozatban ez volt a 11. érmes helyezése a DÖKE Komló csapatának.
 
NB II: 5. hely
 
Olyannyira sűrű volt az őszi menetrend, hogy az NB II. befejező fordulójáról elmaradt a beszámoló, anyagtorlódás miatt. A tavalyi bronzéremmel magasra tették a lécet Balláék. Az idei évben is az élmezőnyben volt II. csapatunk, végig harcban a dobogóért. Most azonban a rendkívül szoros tabellán rosszabb egymás elleni eredménnyel szorultunk az 5. helyre. A két feljutó (Vác, Tesi II) egyaránt 35 pontot szerzett, a komlói 31 pont nem sokkal marad el ettől, nem lehetünk elégedetlenek. A csapatot idén is Takács, Balla, Trischler, Kelemen, Steller és Gyozsán alkotta. 
 
A 2018. évi NB II. végeredménye:
1. Vác I   35 pont
2. Testvériség II  35 pont
3. ESE   32 pont
4. Csokonyavisonta 31 pont
5. DÖKE Komló II  31 pont
6. Hírős ALSE II  25 pont
7. Mundial II   22 pont
8. Vác II   11 pont
9. Soproni MAFC  10 pont
10. Modern SE  visszalépett 
 
 
Az NB II 2018-as eredményei ide kattintva érhetőek el.
 
gombfoci2
 
Balla Antal – Kelemen Zoltán: 70!
Két rutinos csapattársunk decemberben tölti be 70. életévét. Ebből az alkalomból egy kis örömgombfocival és ajándékokkal köszöntötték a csapattársak Balla Antalt és Kelemen Zoltánt. Jó volt látni, hogy Trecsi kivételével mindenki ott volt az ünneplésen, még a játéktól már kissé eltávolodó tiszteletbeli elnök, Karácsony László is beszállt játszani a régi társak közé. Presztízsrangadókkal teli volt a délután, végül a döntőben Fülöp 2-1-re nyert Szendrey ellen. Csapatunk ezzel az összetartással zárta az idei sikeres évet, bizonyítva egyben azt is, hogy a gombfocit egy életen át lehet játszani, itt nincs felső korhatár. 
  

Keresés nálunk

Következő programjaink

Külsős programok

Nincsenek események

Kapcsolat

facebook Facebook
email info@doke.hu
telephone 06 20 777 4006
boritek 7300 Komló, 48-as tér 1