DÖKE

Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete Komló

Facebook

Hírdetés

Pecsi keksz manufaktura

 

Fülöp Elemér Komlón tartotta a DÖKE Kupát (10.21)

46 fős rekord nevezés, jó hangulat, komlói éremeső jellemezte a 2018-as DÖKE Kupát.

Szektorlabda 2018 Komlo2

Gyozsán Zoltán beszámolója:

Sokáig nem sejtettük, de végére rájöttünk arra, hogy nagy valószínűséggel az ünnepi hosszúhétvége emelte soha nem látott magasságba a hazai pályán, Komlón a DÖKE Kupa nevezőinek létszámát. A 46 fő vélhetően a Komlón rendezett gombfoci versenyek közül a 38 éves szakosztály történetében kiemelkedő és rekord – ahogy visszatekintett a szakosztályvezető és Karácsony László tiszteletbeli elnök. Amikor úgy döntöttünk, hogy mindenki egyszerre játszik majd, több elképzelés is született, hogy miképp helyezzük el a pályákat. A verseny előtti berendezéskor mi magunk is meglepődtünk, hogy a termeket összenyitva milyen óriási is tud lenni a Közösségek Háza – szerencsések vagyunk, hogy ez a hely lehet az otthona a komlói gombozóknak. Kényelmesen és problémamentesen sikerült elhelyezni 24 pályát.

Ekkora létszámnál adta magát a helyzet, hogy svájci rendszert alkalmazzunk ezen a versenyen, annak ellenére, hogy e lebonyolítási móddal kapcsolatban megoszlanak a vélemények a játékosok között. A versenyigazgató (Gyozsán Zoltán) munkáját most először egy szoftver segítette, így a fordulók között nem alakult ki hosszadalmas várakozás. A kézzel párosított svájci verseny mindig elhúzódik ez miatt, most ez elmaradt, és egy lendületesen haladó játéknap volt a hozadéka a program használatának. A gombozóknak 9 forduló alatt kellett eldöntenie, hogy ezen a játéknapon ki lesz a legjobb. A hazaiak közül jól kezdett Fülöp és Major is, Takács Zoltán a mezőny tagjainak támogatásával beugrott a magát rosszul érző Dávid László helyett – és később sorozatos győzelmeivel egyre feljebb lépett a tabellán. A végén Fülöp elhúzott az egyébként szoros mezőnytől, éppen annyira, hogy már a 8. fordulóban megnyerte a versenyt. Elemér nem lazított, az utolsó körben is győzött, így kiemelkedve a mezőnyből, veretlenül, 7 győzelmet és 2 döntetlent elérve szerezte meg a DÖKE Kupát! Végre Major és Takács is tartósítani tudta jó formáját, Major István bronzérmes lett a fő versenyben és ezüstérmes a II. osztályúak mezőnyében, míg Takács Zoltán 5. lett és bronzérmes ugyanezen osztály mezőnyében.

Balla Antal és Trischler Róbert a mezőny második felében végzett, Anti hullámzó teljesítményt nyújtott, míg Robi 4 vereség után „érkezett meg” a versenybe, későn kezdett hajrába. Kelemen Zoltán végezhetett volna előrébb is, de a 6. kör után sajnos félbe kellett hagynia a versenyt.

DÖKE Kupa:

I. osztály:
I. Fülöp Elemér - DÖKE Komló
II. Komáromi Zsolt - Mundiál
III. Major István - DÖKE Komló


II. osztály:
I. Komáromi Zsolt - Mundiál
II. Major István - DÖKE Komló
III. Takács Zoltán - DÖKE Komló


III. osztály:
I. Serák György - Vasi GE
II. Valics Lehel - Marosvásárhely
III. Kondor Balázs - Testvériség


Minősítés nélküli:
I. Németh István - Újbuda
II. Vargha Ákos - Újbuda
III. Szirtes András – Újbuda


A versenyen résztvevők pozitívan értékelték a szervezést és a lebonyolítást. A rekord létszámú mezőnyben voltak olyanok is, akik most látogattak először a Mecsek északi oldalán fekvő városba – reméljük legközelebb is eljönnek. Bízunk abban, hogy ez a verseny jó reklámja volt a sportágnak, öröm volt látni, hogy több egykori komlói gombozó is ellátogatott a helyszínre. Bizakodásra ad okot az, hogy Fülöp Elemér az NBI. után a DÖKE Kupán is jó formában volt, egyre inkább visszatalál az eredményesebb játékához, reméljük így marad ez november közepéig, amikor Elemér a Portugáliában, Lisszabonban rendezendő világbajnokságon a magyar válogatottban és egyéniben is maradandót alkothat, és képviselheti a komlói gombozást a legmagasabb szinten.

Keresés nálunk

Következő programjaink

Nincsenek események

Külsős programok

Nincsenek események

Kapcsolat

facebook Facebook
email info@doke.hu
telephone 06 20 777 4006
boritek 7300 Komló, 48-as tér 1